Észak és Dél I. | Page 6

KEMENCE HAGYOMÁNYŐRZŐ EGYESÜLET Kemence Bábcsoport: közös cél érdekében és a szereplésük során önbizalmuk megalapozódik, hiszen sok ember előtt meg mernek szólalni (a báb szerepében, de mégis nekik kell beszélni). Ők is besegítenek a bábok, eszközök készítésébe, amit nagy örömmel és lelkesedéssel tesznek. Elsajátított tudásukat előadásainkon mutathatják be a bábosok, erre számos felkérésünk ad lehetőséget. Első fellépésünk során – a VII. Báboda Napok zárásaként – hálás komáromi közönségünk nagy tapssal jutalmazta gyermekeink ügyes játékát. A bábjáték csodálatos világ, ahol egy élettelen tárgy megelevenedik. A bábos „varázsló”, aki életre kelti a bábját, általa sokféle szerepet és karaktert kipróbálhat mozgatója. Melyik kislány ne szeretne királylányként illegni-billegni, melyik fiú ne szeretne vitézkedni? Ezt a bábbal megteheti, ugyanakkor a báb szerepében „kijátszhatja” érzelmeit, feszültségeit, lehet jó és gonosz, de akár állat bőrébe is bújhat. Munkám során megtapasztaltam, hogy a mobil- telefonon és tableten felnőtt gyermekek szívesen néznek bábelőadásokat, maguk is bátran és lelkesen báboznak. Bábozási lehetősége nem igazán volt a környékbeli gyermekeknek eddig, ezt a hiányt hivatott pótolni a Kemence Bábcsoport.Bábcsoportunk 2017. február 4-én alakult, bábosaink 5-10 éves gyerekek, foglalkozásait minden szerdán 17-órakor tartja a Kemencés Házban. Nyáron bábtábort szervezünk 2017. 07. 17-től 21-ig, napközis jelleggel. A tábor során egy kiválasztott mese dramaturgiájával ismerkedhetnek a gyermekek, elké- szítjük hozzá a bábokat és a hátteret. A résztvevők több művészeti ágat érintve kézműveskedhetnek, népi és dalos játékokkal ismerkedhetnek, bábozhatnak a délelőtti és délutáni foglalkozások során. Olyan gyermekeket is várunk a táborba, akik nem járnak rendszeresen bábcsoportunkba. A hét lezárásaként péntek délután előadjuk megtanult mesénket. Így a táborban résztvevő gyermekek bemutathatják tehetségüket és az itt szerzett tudásukat a szülőkből, családtagokból, barátokból álló kedves közönségünknek. A bábfoglalkozásokon egy-egy mesét próbálunk saját készítésű bábokkal, háttérrel és eszközökkel. A mesék kiválasztásában, a szerepek kiosztásában alkalmazkodok a gyermekek életkori sajátosságaihoz, figyelembe veszem kívánságaikat, „szerepálmaikat”. A gyerekeknek lehe- tőségük nyílik a beszédfejlődésre, megtanulják a báb- mozgatást, „koreográfiát” és ami a legnehezebb, mindezt összehangolni (szöveg, bábmozgatás, koreográfia). Ugyanakkor fejlődik figyelmük, emlékezetük, megta- nulnak egymáshoz alkalmazkodni, együtt dolgozni a Szeretettel várom a bábozni vágyó gyermeket Kemence Bábcsoportunkba és bábtáborunkba! Lovászné Vass Andrea- bábcsoport vezető. 6