SZIGma 2017. december - Page 3

A SZIG... ma 3 2017. november HA NOVEMBER, AKKOR KOSZORÚCSKA Idén novemberben is megrendezték a 10. évfolyamosok táncisko- láját, melyen idén csak a Széchenyiből 91-en vettek részt. Volt, aki egyedül jelentkezett és volt, aki párban, de ennek az első próbákon nem volt jelentősége, hiszen mindenki táncolt mindenkivel, a konkrét párok csak ezután lettek véglegesek. A soproni hagyomány szerint a tánciskola végét a záróbál, vagyis a Koszorúcska jelenti, ahol bemu- tathatják a diákok, mit sikerült elsajátítani a közel 2 hónap folyamán. A tanult táncok között szerepel jive, cha-cha-cha, blues, a magyar tán- cok közül pedig csárdás. Minden pár kap egy asztalt, ahova a szüleit, rokonait és barátait meghívhatja, és a bemutató után közös vacsora veszi kezdetét, melyre a szokások szerint a lány az ételeket, a fiú pedig az italokat viszi. A bál ideje alatt természetesen élő zene szól, ugyanúgy, mint a januári iskolabálon. Gosztom Enikő (11.C) Fotó: Tóth Petra (10.B)