NLG Hírmondó 1. | Page 15

15. oldal I. évfolyam 2. szám Választások 2014 Most már igazán közel vannak a választások: április 6-án szavazhatnak iskolánk tanulói közül is mindazok, akik a 18. életévüket betöltötték. Már tudjuk, kik indulhatnak az egyéni körzetekben, s mely pártoknak lesz országos listájuk. Mint talán már kiderült, mindannyian két szavazattal rendelkezünk: először is szavazhatunk egy egyéni jelöltre, másodszor pedig szavazhatunk egy pártlistára. Az egyéni jelöltek esetében egy konkrét, a választókörzetben személyesen is ismerhető, egy párthoz kötődő vagy nem kötődő, tehát független jelöltre szavazunk, a pártlistáknál viszont egy pártra. (Akik valamilyen nemzetiséghez tartoznak, azok úgynevezett nemzetiségi listákra szavaznak a pártlisták helyett, ők másféle szavazólapot fognak kapni.) A 199 országgyűlési képviselő között tehát lesznek olyanok, akik a) egy párt támogatásával, de egyéni jelöltként; b) pártoktól független egyéni jelöltként; c) egy pártra adott szavazatokból,”pártlistáról”; ill. d) egy nemzetiség képviselőjeként, nemzetiségi listáról kerülnek majd be. Aki szavazni készül, jól teszi, ha mind az egyéni képviselőket, mind a pártokat, amelyek a szavazólapon majd szerepelni fognak, előzetesen megismeri. Ez nem is olyan könnyű. A választások előtti időszakban 63 párt vétette magát nyilvántartásba azzal az eltökélt szándékkal, hogy elindul a választásokon - közülük csak 18-nak sikerült országos listát állítania. De ez sem kevés! Szavazólapunkon hemzsegni fognak a pártok. A két szavazatunk azt jelenti, hogy összesen mintegy 37 kis karikából NÉLKÜLÜK… ikszelhetünk be kettőt. 19 egyéni jelölt (egyik X) és 18 párt (vagy választási szövetség) közül választhatunk (másik X). A következő pártok listáira szavazhatunk: A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt; Együtt 2014 Párt; Fidesz és KDNP (Kereszténydemokrata Néppárt) választási szövetsége; Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt; Jobbik Magyarországért Mozgalom; Jólét és Szabadság Demokrata Közösség; Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt; Lehet Más a Politika; Magyar Munkáspárt; Magyar Szocialista Párt – Együtt–A Korszakváltók Pártja–Párbeszéd Magyarországért – Demokratikus Koalíció–Magyar Liberális Párt - ez az öt párt is egy választási szövetségbe tömörült; Magyarországi Cigánypárt; Összefogás Párt; Seres Mária Szövetségesei; Sportos és Egészséges Magyarországért Párt; Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja; Új Dimenzió Párt; Új Magyarország Párt; Zöldek Pártja. A pártok egy része ismerős, hiszen jelenleg is ott van az országgyűlésben pl. a Fidesz és KDNP (mint tudjuk, ők vannak kormányon), a Mesterházy Attila által vezetett MSZP, a Bajnai Gordonféle Együtt, a Szabó Tímea és Jávor Benedek által vezetett PM (Párbeszéd Magyarországért), a Gyurcsány Ferenc-féle Demokratikus Koalíció (DK), az LMP (Lehet Más a Politika) és a Jobbik. A többiek kevésbé ismertek – érdemes egy kicsit tájékozódni felőlük a szavazásig hátralévő hetekben, és alaposan megfontolni, kire adjuk a voksunkat.