11
NLG Hírmondó
Nem tudta, miért, de érezte, hogy az az a kulcs, amit mindig keresett.
Maya lerakta elé a visszajáró aprót, de Zoé azután is csak állt ott, hogy elrakta a pénzt. Nem tudta,
hogyan kérdezzen rá a dologra.
- Figyelj, csak azt akarom kérdezni, hogy... Honnan szerezted azt a kulcsot? – kérdezte Zoé óvatosan és a
nyakláncra mutatott.
- Miért érdekel? – kérdezte Maya gyanakodva.
- Hát mert... – elgondolkodott, milyen hihető hazugságot lehetne kitalálni . – Egy ugyanilyen nyakláncot
hagytam el nemrég, és gondoltam, hogy te találtad meg...
Maya felhúzta a szemöldökét.
- Nem lehet. Ez az egyetlen egész világon.
- Kérlek, add nekem! Tudom, hogy az az enyém. Felismerem – mondta Zoé határozottan, bár fogalma
sem volt, miért olyan biztos abban, hogy az a kulcs az övé.
- Nem – ellenkezett Maya. – Menj el.
Zoé nem tehetett mást, csalódottan elindult hazafelé.
Onnantól kezdve Zoé folyton a kulcsra gondolt. Tudta, hogy meg kell szereznie valahogy, csak azt nem
tudta, hogyan. Furcsa érzése volt ezzel az egésszel kapcsolatban. Sokszor egész éjszaka nem aludt, csak
gondolkodott, mit csinálhatna. Úgy érezte, kezd megőrülni.
Már december volt, mikor egyszer csak rájött, mit kell tennie. Őrültségnek tűnt, de nem volt más
választása. Mindennél jobban tudni akarta, mit rejt az ékszeres doboz.
Tudta, hogy a dohánybolt náluk este kilenckor zár, és mivel nem egy forgalmas utcában van, este már
nem sokan járnak arra. Ezt kellett kihasználnia, ha sikerrel akart járni.
A szüleinek nem mondta, hová megy. Mivel nagykorú volt, amúgy sem várták el tőle, hogy beszámoljon
mindenről. Kedvenc táskájából kipakolt mindent, és egy téglát tett bele, amit az udvarukban talált. Mivel
általában sok mindent hordott a táskájában, nem is találta nehéznek.
Elindult a dohánybolt felé, a friss hó hangosan ropogott a lába alatt. Szíve hevesebben dobogott, mint
valaha, de tudta, hogy innen már nincs visszaút.
Mikor a sarokhoz ért, megállt, és a falnak támaszkodott. Elővette a mobilját, hogy megnézze, mennyi az
idő. Maya műszakja nemsokára véget ér.
Elővette a táskájából a téglát, és visszafojtott lélegzettel várt. Ekkor közeledő léptek zaját hallotta. Biztos
volt benne, hogy Maya lesz az. Felkészült a támadásra, és mikor a
lány elhaladt volna mellette, teljes erővel fejbe vágta.
Maya az ütés erejétől egyből összeesett, vére vörösre festette a tiszta
havat. Zoé leguggolt mellé, és fekete haját félresöpörve leakasztotta
a láncot a nyakából. Amint megszerezte, amit akart, sietős léptekkel
elindult haza, mielőtt bárki észrevette volna. A téglát pedig otthagyta
az eszméletlenül fekvő Maya mellett – mivel kesztyű volt rajta,
úgysem hagyott rajta ujjlenyomatot.
Izgatottan sietett be a szobájába. Leült az ágy szélére és kezébe vette
az ékszerdobozt. A kulcs tökéletesen beleillett a lakatba, pont, ahogy
Zoé gondolta. Elfordította, majd izgatottan kinyitotta a dobozt.
Ekkor elakadt a lélegzete.
Nem volt benne más, csak egy összetört fejű, fekete porcelánbaba.
Répási Tünde (11/A) illusztrációja
(Hernádi Bettina 11/A)