2.évfolyam 2. szám
2015. február
Sleeping Zombies:
Egy pad 24 órája
– Idén karácsonykor is esik a hó New York City utcáira. Minden vakítóan fehér a Central Parkban.
– Kit érdekel, mi milyen színű? Hideg van!
– Elég már, Splinter! Ne szálkáskodj folyton!
– Nagyon vicces vagy, Deckler. Nem értem, miért kell mindig kötözködnöd?! Nélkülem sose élted volna túl
azt, ami rajtad, azaz rajtunk történt.
– Ebben igazad van, de akkor is… Kérlek, ne szakíts félbe.
– Rendben, csak ne szomorkodj már nekem, olyan lehangoló!
– Bocsánat, bocsánat.
– Haaaaa….. Hogy is van tovább?
– Kíváncsi vagy rá?!
– Nem, de mondjad, rád fér a gyakorlás, nem mondasz túl jól monológokat.
– Gonosz vagy!
– Mondtál valamit?!!
– Semmit… Akkor folytathatom?
– Folytasd…
– Szóval. Minden vakítóan fehér a Central Parkban. A fák már réges-rég lekopaszodtak. Madárból is csak az
itt telelők maradtak hideg, hófödte otthonukban. De nem bánom, mert legalább télen is boldogítanak minket
aprócska, játékos ugrásaikkal.
– Azt azért nem mondanám, hogy boldog vagyok az ugrálásuktól…
– De hát mindig nevetsz, ha rajtad ugrabugrálnak a kis aranyosak!
– Persze, mert csikis vagyok!
– Nem értem. Hogy lehetsz csikis pad létedre?!
– Pontosan úgy, ahogy te, drága Deckler.
– Megáll az eszem tőled!
– Istenem, bár a szája állna meg inkább!
– Jól van, akkor csendben maradok…
– Ne! Folytasd a monológot!
– De azt mondtad, maradjak csendben…
– Ne vitatkozz!
– Jó… Tehát. Minden nyugodt és csendes. A táj olyan rezzenéstelen, mintha a levegő is megfagyott volna.
– Egyszerűbben fogalmazva: hideg van.
– Egy embert sem látni a közelben. Valószínűleg még mindenki otthon van, talán alszik, vagy csak kihasználja
az időt, amit együtt tölthet a szeretteivel. Végül is ez a karácsony lényege.