Logisztikai Híradó Logisztika_2018_3_jun_kicsi - Page 18

16 Portré Szakmai pálya Az MLBKT frissen megválasztott elnökének gyerekkora a mezőgazdaság körül forgott. Gépészmérnök édesapja több állami gazdaság vezetője is volt, végül az Első Pesti Hen- germalom Rt. vezérigazgatója lett. Csonka Endre a Gödöllői Agrártudományi Egyete- men szerzett mezőgazdasági gépészmérnöki, majd szakmérnöki diplomát. Az egyetem után gépüzem-vezető lett az ócsai szövetkezetben, majd 1986-ban egy évre az Egyesült Államokba ment szakmai gyakorlatra, ahol kemény fizikai munkát végzett, gyakran napi 12 órában. „Nagy tanulság volt számomra, hogy egy rendszer, például egy farm, akkor működik jól, ha az elemei is jól működnek, és mindenki száz százalékban elvégzi a fela- datát, de nem többet” – mondta az ott szerzett tapasztalatokról egy korábbi interjúban. Beruházási főmérnöknek tért vissza Ócsára, ahol részt vett a CLECO angol targonca gyárral alapított vegyesvállalat létrehozásában, amelynek ügyvezető igazgatója is lett. 1992-ben őt bízták meg a TNT nemzetközi logisztikai cég magyar leányvállalatának meg- szervezésével. Az ott töltött nyolc év alatt nulláról 3 milliárd forintra nőtt a társaság árbevé- tele, az ügyfelek között pedig olyan multinacionális cégek voltak, mint a Nestlé, a Henkel, a HP vagy a ZF Hungária. 2001-től közel öt éven keresztül az országos hálózattal rendelkező ÁTI DEPO Rt.-t vezette, ahol a közraktározás, a gabonalogisztika, a vasúti és vízi szállítás terü- letével is alaposan megismerkedett. Ebben az időszakban választotta az MLBKT közössége a 2004-es Év Logisztikai Menedzserének. 2006 óta irányítja a részben a család tulajdonában álló Első Pesti Malom Zrt.-t, amely négy malmában évi 50 ezer tonna gabonát dolgoz fel. Vállalatvezetői munkája mellett a Szent István Egyetem címzetes egyetemi docense és a szakmai közéletnek is aktív részese. Alapító tagja, később alelnöke HXYX\\ދBZZHYY\]ZH\ޝZH]0\\[\0][[Z0\ ]1d[ M ZY^S[Y[Z\YژH ޛHXۘ\ް흙]Y[YX[0\^0Qւ0[[Z\ޙ\Y[ްܜްYް흙]YJHZ0][[KX]K۝[H^\HY\] B[YHXY[1dZXd[YYݘ[0[0YKB\Z0^\۰[\[1d^]\[Z\Z[ZBힰYۙZH[[p[p] \p\ޙ]\[H0훝0\HZ[YH[ZۛKH0BۙKH^Hޙ\^]^[pYYYް^Y[]^۞p]KHHKB0\H[[^\ܙH0[ZދHYKYYBYHܙ\ZlH\0\ؙ[YY۞Z[[[ BۋH^SYH\0\ؙ[]0\B0\Yp\[qlH[[p[]YX[ZKB[Kۜޙ[\ܘHY]HH0\\Yۂ[0 ^YH[0ް[l\Y[ޘZXZ[Y›YY[\ޛ[[p[]0ܰ힛K^S\ޝ0[ޘZXZBޙ\^] Y[ۈ\d\[HHKBp[[YY][ZH0]0\Z[Y[[1d[][[^Hް[p\K0\X[YZHޘZXH]\Hܙ0][OH\ޝZHYH흚YpH\ޘ]Z[1dBYp[pY]ۈZ\[ZܚKB[[[YY0훰[0[[ZZ܈^S\YY[Z[ Z[Z[[^\YHKB][^Y^[0[HYp[B[ޚZ0YHKHH\ދBZZHޙ\^]Z\H[d[]0\۞\B휰X[[Z[ZYYˈ^0YH\[ 0\˜^SYZZYH[1d[p[Z0\[^^۞][ HY]Y\HH]KB0\0\HXZܛ]H[[X^\^ZY0[ZKBZKYYY][ZHޙ\H0\H[[ް\ힰ Hۙܙ\ޝ\Z[ۈ\^0]H0훝0\B[Z0혘Yؙ[ZZHXXݙ^]1dBYY0\Y[]HYX]]0\B\Yp[YZܱd[\[]Z[1dXY0\] ݰXH\^^\[]\H][]BZΈH^\YH؛0[pZYY0\HKBY[HdH[]1l^\0\^Y؛0[XK[Y]]0\ޞHYYHZ^Z[Y[ޚ[1lHYp[[Y]YܙH[ްY˂H흙]^dHY1d\ޘZؘ[ZH\ނ^SYٛ۝X[Y]K^[YۙZZ][[[H^B[YHH][]‘[1d\ް휈\ޙ\]\ް^KHY\ޙ[p[ZHqlYZ^S^]0\KYYY0HYY]0\ޛKY[H\KBZܙHۘ[[H]]H][Z]Hޙ\B^]8$^^[Y[Y]K]1d[pY\p\ޙ]\[[Z[\[0\Z[K\KB[K[Y[YZۙZ0[[]0\][ޙ\^B0YZ[H휰X[H\ޝZZHޘZXHXB[Hޙ\[\[^][[H0]^Z™YH\d\[[p[Yܛp[0[0^p[YKHB\ޝZZHYY^]1dHܝ[K[Y[HYY\ B]][0[Y^dHHXYX\\ޝZZHޘZBXH\\[]0X[[Z[\0]0ژH0\YZZ^]1dHޙ\\1dZH^S 0HۙKH^YZZ۝0\힜۝H[Y][˜^]][ؘH\1dH\0\ZYڛؘY0KB[ޙ\[HYY0\H\ދHp\[[0]]Y][^Xp\X[[[Y[Y[H[]Y™[Y][pYHH\ޝZHް[[›p\\\Yވ\\[1d\X\\^[X0pZ[[X^\X[YYY0\K^YY][Y][X[YޱdHY\YZ\Z[ޙKBp[Y\[\0[YY\ۙZ0\[KHB[d[]0\ذZ\1dHY0YZ][0^p[Y\[\YYH^YޘZBXKY\ZZ[[0[HۘZH[ޙ\흙]^0X[[[X[XY[[\\B[0\ZH][Y\dHXXܘK^SYYHYޘ]0[ZZ]HHXZ[[pY›Y[ؘޙ\\HX[H0[[]HB0[XZ^1dH\ޝZ\ޘZXZHY[]0KB[ZX[Z[0\] Z[\ޚY0\] ޘZXZH0[pZHY[[ޘ]ٰ[HY]0\][Z휝[0[ ^ZX[[[]0혘] Z[BY\ވ0[]0X[^0\\ޝ[pO‘^^\Z0^\0\Y\^[X\B[HYKZH]KH0YH[Z[^0[]H0\\Y\K^]0\ޛ[[KH\\ޝ[]0휰K[HZ] ^YY[ޙ\^KZ[[^ۛX[\dKB[]Hޙ[[0[][H[Z[0\\KBp\Z܈YY\Y\Y][H^[Y\ZZBY[[]0\[ [ZZ܈\HpY]\ZۙZ˜Y]Z]1d\YKH0[p[H[Z[HY^dKB^\Yؘ[[000\0]\YY]0\ް Y^dY\0\ޚ[^[HޛK0\˜[ZZ܈^\]0\힙\0[YH\\ؘ[Z܈[Y1dH][ZKZ\HpKB[[p[p] 0\Z܈[]0훝0\ޛK^ۙH^YX[ޞZ\[ZދH0훝0\\\^]1d]H[[K\dXH\ޝZX[\\ޛۘZ^B][ \ޙ[Hܚ]Z\[^]Y0ZYBޛ[]0Y0[]0X[[Y1dHXޛKZ܈\0훝0\[ޛKH[Z[Z›Z]ZH흙]^p[YZK][