Eötvös hírlevél Eötvös hírlevél 5 évf 4 szám december | Page 7

Rendhagyó ének-zene óra a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban Lévai Tünde 9.A osztályos tanuló beszámolója: December 6-án az ének órát a megszokottól eltérően a Liszt Ferenc Központban töltöttük. Kodály Vonósnégyes koncertjét volt szeren- csénk meghallgatni. Olyan sok diákot vonzott az esemény, hogy isko- lánk tanulói közül voltak páran, akik ülőhely hiányában már nem tudtak helyet foglalni székeken, így kénytelenek voltak a lépcsőre vagy éppen az ablakpárkányra ülni. Kodály Zoltán életéről és mun- kásságáról is hallhattunk egy rövid ismertetést. A magyar zeneszerző darabjain kívül felcsendültek még Mozart és Mendelssohn művei is. Magát a programot nagyon sok pozitív véleménnyel illették, még azok a diákok is, akiknek a klasszikus zene nem a kedvencük. Szerin- tük is nagyon változatos, színes és dinamikus volt a koncert. Többen említették, hogy örömmel vennének részt ilyen alkalmakon máskor is. Bécsben kirándultak December 9-én került sor az iskola szokásos bécsi kirándulására, amelyre idén is közel 40 tanuló jelentkezett. Rövid buszos utazás után érkeztünk a Bécs határában levő bevá- sárlóközpontba, ahol szabadprogram keret- ében ki-ki saját érdeklődése szerint nézelőd- hetett és vásárolhatott. Ezután ismét buszra szálltunk, hogy Bécs belvárosába érve egy rövid sétát tegyünk a gyönyörűen feldíszí- tett város központjában, érintve a fonto- sabb látványosságokat, mint pl. a Stephans- domot. Az utcákon hömpölygő forgatag miatt hosszabbra sikeredett séta után érkez- tünk meg a Bécsi Szépművészeti Múzeumba, ahol többek között a 17. század kiemelkedő művészének, Peter Paul Rubensnek a csodálatos képeit tekinthettük meg. A kirándulást késő délután a Városháza előtti téren levő adventi vásárban zártuk, ahol mindenki kedvére válogathatott a finomabbnál finomabb ételekből és italokból. Kora este fáradtan, de élményekben gazda- godva érkeztünk Sopronba. (Fellner Anett) https://www.wien.info/hu/sightseeing/museums-exhibitions/rubens-the-power-of-transformation-khm https://www.wien.info/hu/shopping-wining-dining/markets/christmas-markets