e-Hírharang | Page 6

Amint leszálltunk a vonatról, egy rövid pihenő után rögvest megkezdtük a sétát. Annak a fiúnak az emléktáblája volt az első állomásunk, akit lelőttek tizennyolc évesen, a Bródy Sándor utcában.

Ezután továbbhaladtunk egészen a Horváth Mihály térig, ahol megnéztük A Pesti srácok című kiállítást. Itt szobák voltak megjelenítve, korhű díszlettel és berendezési tárgyakkal. A falakon rövidebb ismeretterjesztő szövegeket, idézeteket csíptettek fel egy-egy kötélre. Miután mindenki körbejárt a helyiségben, egy tizenöt perces ebédszünetet beiktatva elindultunk a következő állomás felé.

A Corvin mozi oldalán lévő kőtábláknál álltunk meg, melyek feliratát mindenki maga olvashatta el. További séta következett egyenesen a Parlament irányában, miután készítettünk a Petőfi-szobor előtt egy közös fényképet. (Az átlagtempónk nem volt valami gyors, hiszen mindig lemaradt valaki, így hát az Országház felé sem siettünk.)

Az Országgyűlési Múzeum lépcsőin várakoztunk, pihenhettünk, amíg mindenki megérkezett. Nagyjából fél óra várakozás után be is jutottunk, jöhetett az átvizsgálás az elektromos kapuk alatt, valamint a detektoros motozás is, ugyanis a fiúk kilencven százalékánál sípolt az elektromos kapu a fém övcsatok miatt. Az idegenvezetés rövidnek tűnt, amit bántam, zsibbadt lábaim azonban kevésbé. Mire kiértünk az épületből, már esett az eső, de szerencsére csak pár száz métert kellett megtennünk a metró lejáratáig.

Visszautaztunk a pályaudvarra, ahol mindenki vehetett még magának ennivalót, a vonatot így is elértük. Odafele is, visszafele is sokat beszélgettünk egymással.

Én nagyon élveztem ezt az emléktúrát, örülök, hogy sikerült iskolán kívül is egymás társaságában töltenünk egy kellemes napot.

Avino Angelo Michele 10/VI.

Emléktúra Budapesten

e-Hírharang

6