Diák szemmel
Szeptember 16-án, vasárnap este megjöttek Németországból vonattal a cserediákok. Nagy izgalommal vittük őket haza.
Délután 6 óra körül elmentünk velük megnézni a kivilágított várost. Másnap reggel eljöttek a reggeli áhítatra. A német diákok aznap megnézték az iskolánkat, és ellátogattak a Mobilis Interaktív Központba. Másnap Budapestre kirándultak. A Parlamentet is megcsodálták. Aznap nagyon későn értek haza. Szerdán benéztek egy óránkra. Nagyon furcsa volt nekik, hogy magyarul beszéltünk. Később a városban ingáztunk, és sok érdekes feladatot oldottunk meg. Majd egy fagyit is megettünk. Csütörtökön elutaztunk Pannonhalmára. Megnéztük az apátságot, sétáltunk az arborétumban, majd a Hefter Galériába is bekukkantottunk. Jókat nevettünk, jól éreztünk magunkat. Pénteken a német diákok eveztek a Dunán, később pedig szabad programjuk volt a városban. Miután megebédeltek, mentünk ki az állomásra. Hazautaztak Németországba. Sírtunk is, nevettünk is. Nagyon jó volt ez a pár nap. Sokat fejlődött a nyelvtudásunk, a kommunikációs képességünk, és activitizni is megtanultunk. Újabb barátokra tettünk szert, és újabb élményekre.
Egy csodás hetet zártunk, köszönet érte a tanárainknak, és reméljük a barátságok továbbra is megmaradnak.
Kramer Anna 8/IV.
Tanár szemmel
A neuendettelsaui Laurentius-Realschule-hoz fűződő sokéves partneri kapcsolatunk keretében a bajor diákok idén szeptemberben adták vissza áprilisi látogatásunkat.
Egy ilyen hét programjának a megszervezése nagyon sok munkánkba kerül, úgyhogy néha elgondolkozom rajta, hogy miért is csináljuk.
A valós ok az az öröm, amit akkor érzek, amikor Bajorországban felvillanyozva mesélik a gyerekek, hogy mi mindent megértettek már a vendéglátó családoknál. Amikor valaki a beszámolójában megfogalmazza, hogy önmagáról is sokat megtudott a számára idegen élethelyzetekben.
Amikor egy pannonhalmi kirándulás után van olyan magyar diák – nem is egy! –, aki lelkesen mondja el, mennyi mindent megértett a német nyelvű vezetésből. Amikor óraközi szünetben ketten számolnak be egymás szavába vágva, hogy mit tanultak meg előző este társasozás közben. Amikor németórán sokszor hivatkoznak arra, hogy „ezt a cserediákomtól tanultam”. De a legnagyobb élményem mégis az volt, amikor tavaly év végén az egyik – egyébként nagyon szorgalmas, kötelességtudó – tanítványom elmondta, hogy megszerette a német nyelvet. Biztos vagyok benne, hogy ebben sokkal nagyobb része volt a Bajorországban töltött egy hétnek, mint bármilyen tanórai erőfeszítésemnek.
A szervezés sokrétű munkájában mindig sokan segítenek. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a német munkaközösség tagjainak, akik pillanatok alatt segítettek városnéző játékot összeállítani, rajzszakos kollégáinknak, akik idejüket, energiájukat ránk szánták és egy bajor-magyar kooperációban készült kép díszítheti majd iskolánkat. Köszönet azoknak, akik mindent megtettek a programok megszervezéséért, és a két kolléganőnek, akik a kirándulásokon kísérték a csoportot. Jó érzés, hogy számíthatunk egymásra!
És persze mindez nem működött volna a szülői háttér nélkül, akik vállalták az anyagi terheket, az alkalmazkodást, a délutáni programok megszervezését, a vendég gyerekek ellátását. Azt gondolom, ők ugyanazért tették, amiért mi is dolgoztunk: hadd fejlődjön a gyerekek tudása, hadd tapasztalják meg a nyelvismeret gyakorlati hasznát, hadd gazdagodjanak pozitív élményekkel. Köszönjük!
Jankowska Ágnes német szaktanár
Német cserekapcsolatok
19
Cserekapcsolatok