e-Hírharang | Page 12

Emlékszem arra a pillanatra, amikor a legizgatottabb voltam ezen a napon. Magdi nénivel úgy beszéltük meg, hogy az Árkádnál találkozunk. Miután Rebeka és Dani is csatlakozott hozzánk, bevásároltunk a Sparban, hogy örömet szerezzünk a bárczis gyerekeknek.

Aztán elindultunk az intézmény felé. Útközben egyre hevesebben zakatolt a szívem az izgalomtól. Amikor odaértünk, csupa öleléssel és barátsággal fogadtak minket, és őszintén bevallom, hogy nagyon jóleső érzés volt őket megölelni. Bementünk a nappaliba, majd akik újonnan látogattak a gyerekekhez, (mint például én is) bemutatkoztunk egyesével. Ezután az Oravecz testvérek egy kis mini koncertet adtak a gyerekeknek az ismert karácsonyi gyerekdalokból. Olyan jó volt látni, ahogy énekeltek hangszerkísérettel együtt. A koncert után megmutattuk nekik, hogy milyen finomságokat hoztunk.

Amikor egyesével kicsomagoltunk, csak úgy csillogott a szemük a sok íncsiklandó étel láttán. Rövidesen Eszti megmutatta, hogyan kell hópelyhet készíteni, amit közösen a gyerekekkel együtt elkészítettünk. Később ezeket ők kitették a szobájuk falára. Lassan indulnunk kellett hazafelé és emiatt szomorúak voltunk, de a gyerekeknek megígértük, hogy vissza fogunk jönni.

A különleges élmény után igazán feltöltődve éreztem magamat. Mindez kiváló tapasztalat volt számomra, mert én a gyógypedagógiát választom majd szakiránynak, ugyanis nagyon érdekel és foglalkoztat ez a terület.

A tanulság az, hogy igazán meg kell becsülnünk azt, ami nekünk van. Sok ember nem tudja értékelni az életét… csak szórja a pénzt, drága holmikat vesz inkább, mint hogy hasznos dologra fordítaná. Egyszer nekik is el kellene jönniük egy ilyen intézménybe, és azt hiszem, hogy megváltozna a szemléletük. Bizony velem is ez történt.

Egy gondolattal zárnám soraimat: Becsüljük meg azt az életet, amit ajándékba kaptunk, és legyünk segítőkészek, hiszen sokan igénylik mások figyelmes szeretetét.

Szeretném megköszönni Magdi néninek, hogy átélhettem ezt a csodálatos élményt!

De mielőtt végleg befejezném, kifelejtettem valamit… szerencsére nagyon jó kis csapat gyűlt össze. Megtaláltuk a közös hangot, aminek igen örülök.

2016. december 3.

Kollát Viktória 9/V.

Alsó tagozatunk évek óta szoros kapcsolatot tart fenn a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Iskolával, ahol 3-23 éves korú értelmileg sérült, általában szerény körülmények között élő gyermekeket oktatnak. Egyre több alsós osztályunk kapcsolódik be ebbe a programba. Ebben az adventben „cipősdoboz” akciót hirdettünk, melynek eredményeként több mint 200 cipős dobozba rejtett karácsonyi ajándék gyűlt össze. December 14-én délelőtt a 4.b osztály karácsonyt idéző műsora keretében adtuk át a szeretet szülte ajándék dobozokat. Ezek az alkalmak lehetőséget teremtenek arra, hogy az elfogadás, segítés, az önzetlen adás érzését elmélyítsük tanulóinkban.

Marekné Stubán Beáta

igazgatóhelyettes

als

Látogatás a Bárczi Gusztáv

Gyógypedagógia Intézményben

Ajándékozás

Fotó: Módosné Hegedűs Tímea

Fotó: Módosné Hegedűs Tímea

12

e-Hírharang