e-Hírharang 4. szám | Page 31

31

Már nagyon vártuk a pesti kirándulást. A harmadik évfolyam együtt utazott a fővárosba.

Először a Parlamenthez mentünk. A főbejáratnál éppen őrségváltás volt. A Látogatóközpontban az idegenvezető mindenkinek „fülest” adott, hogy mindenki jól hallja a tájékoztatást. A Parlamentben hatalmas termek voltak. A kupola 96 m magas volt. A sok szobor és festmény mellett az aranylapokkal való díszítés is érdekes volt.

Később a Bazilika felé indultunk el. Útközben a játszótéren megálltunk enni-inni és egy kicsit játszani. A Bazilikában fölmentünk a Panoráma-kilátóba, ahova több, mint háromszáz lépcső vezetett.

Szép volt a kilátás a városra. Az épületet is megnéztük belül, ahol a Szent Jobb látható.

Az osztályból sokan szeretjük a focit, ezért az idegenvezető megmutatta nekünk Puskás

Ferenc sírját is. Az épület hatalmas lépcsőjén megkergettük a galambokat.

Utolsó programunk sétahajózás volt a Dunán. Érdekes épületeket láttunk a folyóról.

Késő délután indultunk haza. Szüleink már vártak bennünket. Jó volt ez a kirándulás!

Fekete Boldizsár és

Somossy Benedek 3.b

Budapesten kirándultunk

e-Hírharang