e-Hírharang - Page 8

8

A visszatérés íze

A kereszténység 2017-ben ünnepli a reformáció 500. jubileumát, jómagam pedig a jubileumi évben másik két évfordulóról is megemlékezem. Személyes évfordulók. 1997 szeptemberében - jövőre 20 éve – léptem be először a Péterfybe. Akkor még más neve volt: Győri Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda. És 2007 márciusában, - jövőre 10 éve – hogy tudatos hitharcok után Csornán konfirmálkodtam, és római katolikusból „wittenbergi katolikussá” lettem.

Hogy mit jelent leszerelt diákként, már lelkészként visszatérni a Péterfybe? Hadd válaszoljam meg a kérdést egy másik kérdéssel: Mit jelent, amikor a falak emlékeznek helyettem?

Az Insula Lutherana valahol az emlékezés kezdete. Csak a családomhoz kötődő emlékeket őrzöm magamban korábbról, az óvodából semmire sem emlékszem.

1997 szeptemberére viszont már élesen. Klári néni itt tanított meg írni. És itt derült ki, hogy „diszes” vagyok. Itt mondta el Háda Ági néni: ez nem indok arra, hogy ne dolgozzak. És itt tanultam meg azt, hogy a gyengeségeinket nem kifogásként kell magunk elé tartanunk - saját lelkünket nyugtatgatva -, hanem meg kell rázni magunkat! A gyengeségeket azért adja az Isten, hogy megküzdjünk velük, és erősebbé legyünk általuk! Így én addig szenvedtem áldozatkész magyartanáraim - Ági néni és Ildikó néni - kezei alatt, míg csak sikerült, majdnem teljesen az átlagos szintig fejlődni. Munkájuk gyümölcse az egyetemi héber és görög tanulmányokban teljesedett ki bennem.

A Péterfynek a pályaválasztásomhoz is köze van. Hiszen ha nem leszek Péterfys, soha nem ismerem meg Lukács Miklós osztálytársam, és soha nem hív el Rábcakapira, az alkotótáborba. De elhívott, így találkoztam és jó barátságba kerültem a későbbi konfirmáló lelkészemmel, Tubival. Ha nem leszek Péterfys, soha nem kerülök kapcsolatba a Keresztény Ifjúsági Egyesülettel, és ha nincs a KIE közössége, talán végleg magam alá temet a lázadó kamaszkorom. Így megúsztam évente egy-két osztályfőnöki-, és/vagy igazgatói intővel. A végére meg még fegyelmileg és tanulmányilag is összekaptam magam.

A Péterfy, ahol megbuktam tizedik osztály végén matekból. A Péterfy a hely és közeg, ami rábírt, hogy átmenjek a pótvizsgán, és félretegyem a lustaságom. Aztán arra is rájöttem, hogy nem kell cikisen kinézni. Az érettségin már erőlködnöm sem kellett.

.

A Péterfy, ahol először szedtem ki egy disznó szemlencséjét biosz fakton. A Péterfy, ahol először lettem szerelmes. A Péterfy, ahol először írtam le a gondolataim. A gondolatok találkoztak más gondolatokkal. Bende Tomi barátommal művészeti diáklapot csináltunk belőlük: Aurea Libertate, aminek annyi köze van a tisztes latin nyelvhez, mint bármelyik Harry Potter varázsigének. De mi büszkék voltunk rá és szerettük. Irodalmi műhelycsoport lett belőle, ami aztán túllépte az iskola falait, és még egy antológia is kikerekedett belőle 2009-re.Tomi azóta jogász és költő. Én a verseket prózára, a prózát homiletikára cseréltem. És harbali novellisztikával, az orosz realizmus veretes súlyával, a slam poetry könnyedségével hurcolom a gondolataim a szószékre. Hát ilyen mikor a falak emlékeznek az ember helyett.

Semmi extra, csak újabb hétköznapok a Péterfyben.

A FALAK között.

Farkas Ervin evangélikus lelkész

Farkas Ervin

e-Hírharang

A visszatérő