Bács-Megyeháza 2018 március megyeháza_2018_marcius | Page 9

2018 . március Arc-kép 9 . oldal

Itt vagyok otthon

A kecskeméti Bacsa Zoltánt már általános iskolás korában rabul ejtette a zene , azon belül a trombita világa . Életéről , munkájáról és a megyei imázs film zenéjének megírásáról kérdeztük .
A „ megye-zene ” felvétele az Origó Stúdióban
Kecskemét
Hogyan kapott a zene központi szerepet az életében ? B . Z .: Körülbelül nyolc éves koromban volt lehetőségem egy fúvós zenekar bemutatóját meghallgatni . Mondhatni a zene „ első hallásra szerelem volt ”. Amint belecsöppentem ebbe a világba , már nem is volt kérdés , hogy merre induljak tovább . Ehhez nagyban hozzájárult az akkori zenetanárom , Kuna Lajos , hiszen úgy tanított , hogy közben valódi értékeket adott át . A szüleim teljes mértékben támogattak a pályaválasztásom során , sokat köszönhetek nekik . Később a Magyar Honvédség Zeneművészeti Szakközépiskolájába jártam , érettségi után azonban leszereltem , nem akartam katonazenész lenni . A zeneszeretetem később a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszakára sodort . Hogyan telnek a mindennapjai ? B . Z .: Jelenleg tanárként dolgozom a Kőbányai Könnyűzenei Stúdióban , illetve van egy saját zenekarom és mindezek mellett a Modern Art Orchestra-ban játszom Budapesten . Számos felkérést kapunk Amerikától egészen Japánig , de a legnagyobb örömet természetesen az okozza , ha hazai közönség előtt játszhatok . Mennyire nehéz ennyi mindent belesűríteni a mindennapjaiba ? B . Z .: Nyilván vannak napok , hetek , amikor éjfél után végzek és hajnalban érek haza . A tanítás és a család mellett néha bizony tornyosulnak a teendők . Sokszor otthon is dolgozom , a gyakorlás pedig számomra elengedhetetlen . Természetesen vannak időszakok , amikor a nyugodt hétköznapoké a főszerep , ekkor a családé és a barátoké minden szabadidő . Hogyan csöppent bele a megyei imázs film munkálataiba ? B . Z .: A megyeháza munkatársai kerestek meg azzal kapcsolatban , hogy szeretnének egy imázs filmet készíteni , melyhez külön zenei anyagot képzeltek el . Olyat , ami lendületes , pezsgő és fülbemászó dallamú . Nagy örömmel mondtam igent , és megyei lakosként igazán izgalmasnak gondoltam a feladatot . Az első két hónap inkább az ötletelés időszaka volt , ezt követően , amikor már kialakult egy elképzelés , felgyorsult a folyamat . Hogyan készült el a szöveg a zenei anyag mellé ? B . Z .: Először külön szövegírót szerettem volna bevonni a munkába , de ahogy alakult a dal , úgy fogalmazódott meg bennem először csak néhány szó , néhány gondolat , majd ezek versszakokká fűződtek , így szinte magától íródott a szöveg is . Így készült el az „ Itt vagyok otthon ”. Az , hogy végül ki fogja ezt elénekelni , szintén rám volt bízva . A hölgy , akinek a hangját hallhatjuk a dalban Pocsai Krisztina . Vele már többször volt alkalmam együttdolgozni és úgy gondoltam , magával ragadó hangszínével ő lesz a legalkalmasabb erre a feladatra . Kiket hallhatunk a zenekarban ? B . Z .: A szakma legkiválóbb zenészeivel volt lehetőségem hangszerre vinni a dallamot . Közülük sokan világviszonylatban is bizonyítottak már és szintén megyei kötődésűek . Csak hogy egyet említsek közülük : Korb Attila már 14 évesen saját zenekart alapított és több nemzetközi versenyen ért el első helyezést . Elégedett a végeredménnyel ? B . Z .: Összességében úgy gondolom a tervezett célt sikerült megvalósítani . A jazz mint választott műfaj visszaadja azt az életérzést , amelyet a film készítői ki akartak fejezni . Élmény volt részt venni ebben a folyamatban , a közös gondolkodásban . Bízom benne , hogy hamarosan sokak tetszését elnyeri és bekúszik a dallam minden megyei lakos fülébe .

Tripla vivát

Egymás után háromszor a „ Bács-Kiskun megye legjobb szőlőpálinkája ” díj tulajdonosának lenni önmagában sem kis dolog . Mindezt azonban úgy elérni , hogy a cégnek nem a pálinkafőzés a fő profilja , amellett már végképp nem lehet szó nélkül elmenni . A kiskőrösi székhelyű , Kunság-Szesz Zrt . egyik tulajdonosával , Nagy Lászlóval fejtegettük a titok nyitját .
Óriási mennyiségben sorakoznak az üvegek a szomszédos raktárépületben . Milyen italok készülnek itt ? Hideg úton előállított szeszesitalok gyártásával és palackozásával foglalkozunk 1994 óta . A rendszerváltást követően , a jövedéki törvények szigorodása után csak üvegben és ellenőrzött formában lehetett szeszesitalt forgalomba hozni . Ekkor úgy ítéltük meg , erre volna igény és kereslet , így megalapítottuk szeszesital előállító és palackozó üzemünket az akkori vágóhíd területén . Kis lépésekkel haladtunk előre és apránként növekedtünk . A törvények szigorodása teret adott számunkra a fejlődéshez , hiszen mi meg tudtunk felelni az elvárásoknak , míg más , hasonló profilú cégek tönkrementek és bezárták a kapuikat . 2011-2012-ben értük el azt az üzemi szintet , ahol most tartunk . Nem csak a területünk bővült , a forgalmunk és a kínálatunk nőtt , a kezdeti 20-25 alkalmazott helyett ma már 90 ember dolgozik nekünk itt Kiskőrösön . Mióta foglalkoznak pálinka előállításával ? A főzdét 2010-ben kezdtük el építeni és 2013-ban gördültek le a gyártósorról az első tüzes nedűket rejtő üvegek . Mára késznek mondható az üzemünk , a jövőben a gépparkot szeretnénk majd fejleszteni , korszerűsíteni . Bár a cég forgalmának csak 1 % -át teszi ki a pálinka előállítás , ez a termék az , ami új kapcsolódási pontokat és fejlődési irányt hozott az életünkbe . 10-15 féle pálinka van a repertoárunkban , melyek közül az irsai és a birs a legkeresettebbek . Mitől ennyire jó egy szőlőpálinka ?
2017-ben új arculatot kapott a Bács-Kiskun megyei weboldal , melynek során nem csak színeiben és hangulatában változott meg , számos tematikai újítás is megvalósult . A látogató nyolc menüpontba foglalva kaphat teljes körű betekintést a térség működésébe .
Az aktualitások menüpont alatt találhatja a legfrissebb híreket , információkat , melyek megyénket érintik . Ezt követően böngészhet
Kiskőrös
A siker - azt gondolom - több okra vezethető vissza . Bár közhely , de igaz : nagyon fontos a minőségi alapanyag . A közhiedelemmel ellentétben csak tökéletes állapotú és jó beltartalmi tulajdonságokkal rendelkező gyümölcsből lehet jó pálinkát készíteni . És én hiszek a helyi gyümölcs kiemelt értékeiben is . Ezentúl természetesen elengedhetetlen a korszerű technológia , az odafigyelés és nem utolsósorban a főzőmester személye is . Olyan ember kezébe szerettük volna az irányítást adni ,

Kattanjon ránk ! - www . bacskiskun . hu

A teljesen megújuló Bács-Kiskun megyei weboldal az aktuális hírektől és információktól kezdve az önkormányzati tevékenységeken át a településeken fellelhető turisztikai látnivalókig egy csokorba szed mindent , ami az itt élők és az idelátogatók figyelmét egyaránt megragadhatja . megyénk történelmét , értékeit és kulturális hagyományait kifejtő témakörök között , majd tovább barangolhat az egyes települések bemutatásától a turizmusig , mely két témakörön belül bemutatjuk az élettel teli és folyamatosan fejlődő vidéket , a rónaságok varázsát ,
www . bacskiskun . hu • www . facebook . com / bacskiskunamimegyenk • info @ bacskiskun . hu
aki nyitott , elfogadja az újat és nincsenek rossz beidegződései . Gyurján Attila beváltotta a hozzá fűzött reményeket , óriási odaadással , lelkesedéssel , szívvel-lélekkel és szakmai elhivatottsággal végzi a munkáját . A siker az ő érdeme is . Mi kerül a poharakba koccintáskor az Ön családjában ? Nem vagyunk gyakori alkoholfogyasztók , de ha ünneplünk , szőlőpálinkával tesszük azt . És nem elfogultságból . Tényleg remek , magas élvezeti értékkel bíró ital . Milyen érzés egymás után háromszor a dobogó legfelső fokán állni egy rangos , megyei versenyen ? Az elmúlt évek során elért eredmények büszkeséggel , örömmel töltenek el bennünket , s komoly motivációt is adnak . Ennél azonban sokkal fontosabb a pozitív visszaigazolás : jól csináljuk , amit csinálunk , így nyugodt szívvel kínálhatjuk termékünket a fogyasztóknak .
a gyógyfürdőket , valamint a minőségi borokat , és a méltán híres népi tradíciók alapján készült ételeket . Az önkormányzatot érintő kérdésekre ötödik kategóriánk ad teljes körű felvilágosítást , ezt követi a nemzetiségi önkormányzat fül , mely a cigány , horvát és német nemzetiségi önkormányzatok közgyűléseinek anyagait tartalmazza . A választás címszó alatt a Területi Választási Iroda , illetve a Területi Választási Bizottság tevékenységébe nyerhet bepillantást , végül a média menüpont ad még alternatívát a böngészésre , melyen belül megtekintheti hírleveleinket , vagy akár a tavalyi év végén elkészült megyei imázs filmünket .