Bács-Megyeháza 2018 március megyeháza_2018_marcius | Page 3

2018 . március Aktuális 3 . oldal

Megyei kerékpáros stratégia készül

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat koordinációjával indult el a megyei kerékpárhálózat fejlesztési koncepció előkészítése .
A megyei területfejlesztési forrásokból összesen közel 85 km kerékpáros úthálózat épülhet meg az elkövetkező két esztendőben Bács-Kiskunban . A fejlesztés a megye megközelítőleg 400 km-es , eddig már megépült kerékpárút hálózatát egészíti ki .
Többek között a megye nyugati részén kerékpárút épül Solt és Akasztó között . Újjáépül a Szelidi-tavat Dunapatajjal összekötő útszakasz is . Az ott élők nagyon várják , hogy biztonságosan tehessék meg a Tázlár és Tázlár-Felsőtelep közötti szakaszt . Turisztikai

Kis utak , nagy fejlesztések

Bács-Kiskun megyében az idei évben mintegy 100 kilométernyi út felújítása indul el . Amint az időjárási viszonyok megengedik , a kivitelezési munkálatok megkezdődnek . Az állami utak fejlesztését a Magyar Közút NZrt . koordinálja .
A fejlesztésre részben a megyei TOP források biztosítanak lehetőséget , mely összegből mindöszszesen 31,6 km hosszon újulnak meg mellékútjaink . A beavatkozás során a meglévő burkolat marását követően új kötő és kopóréteg kerül az alapra , megújul a vízelvezetés és az útpadka is rendezésre kerül külső vállalkozók bevonásával . Az érintett útszakaszokon lévő műtárgyak , átereszek , forgalomtechnikai berendezések szükség szerint megújításra kerülnek . A leromlott állapotú utak felújításával nem csak a biztonságos közlekedés feltételei javulnak , hanem a települések és a térségben lévő munkahelyek megközelíthetősége is
szempontpól fontos fejlesztés a Vadkerti-tavat Soltvadkerttel összekötő útvonal megvalósítása is , melyet az idei szezonban már birtokba vehetnek az ide látogató vendégek .
De nem csak új utak épülnek , hanem a továbbtervezés is elindul az idei évben , hiszen jól látszik , hogy hiányzó szakaszok még találhatók megyénkben . A távlati cél az , hogy az elkövetkező évek megyei fejlesztései egy rendszer részeként összehangolva , elsősorban olyan útszakaszok fejlesztéseire terjedjenek ki , amelyek a hálózati hiányokat pótolják .
Az Eurovelo6 megyei szakasza is a megújulás előtt áll , hiszen a Kormány döntött arról , hogy tervek készülnek az útszakasz hiányzó elemeinek megvalósítására .
Térkép : kenyi . hu
TOP forrásból megújuló 4-5 számjegyű állami utak
BUGAC - 1 MILLIÁRD FORINT
A bugaci nemzetségi monostor és az ott előkerült páratlan leletanyag nemcsak Magyarország legjelentősebb régészeti lelőhelyévé emeli Bugacot , de nemzetközi szinten is különlegesnek tekinthető . A beruházás keretében egy modern bemutató épület és kiállító hely kerül megvalósításra , közel 1 milliárd forint értékben . Kialakításra kerül a kolostori életet bemutató épületegyüttes , kilátó , közösségi- és rendezvény térek , létesülnek levendulások , fűszer és gyógynövénykertek .
BAJA - 1,3 MILLIÁRD FORINT
Zöld város program keretében megújul a bajai piac . A 2019-re tervezett befejezés után már 612 elárusítóhely várja a termelőket és a vásárlókat . A piac alapterülete nem változik , de jobban megfelel a modern kor kihívásainak . Az árusítóhelyek fejlesztésén túl a parkolási lehetőségek is több mint 120 férőhellyel bővülnek .
SOLTVADKERT - 380 MILLIÓ FORINT
A Vadkerti-tavi strand fejlesztésének közvetlen célja az önkormányzat tulajdonában álló természetes fürdőhely turisztikai infrastruktúrájának fejlesztése , a strandolás körülményeinek javítása . A fejlesztés keretében egy új , több funkciós fogadóépület kerül kialakításra , melylyel párhuzamosan megújul a parti sáv és a strand területének jelentős része is .
Magyar Közút NZrt . 2018 . évi közútfejlesztési terve
könnyebbé válik . A javítási munkálatok 10 települést érintenek térségünkben . A fejlesztésekre nem csak uniós forrás , hanem a hazai költségvetés támogatása is lehetőséget kínál . A Magyar Közút NZrt . 2018 . évi közútfejlesztési tervei között több mint 54 km pályahossz érinti megyénket a következő táblázat szerinti burkolat-felújításokkal , szintén külső vállalkozókkal elvégeztetve . A felújítások ütemezetten március második felében már elkezdődnek .
Bács-Kiskun megyét érintően további két útszakasz is felújításra kerül még az idei évben a Magyar Közút NZrt saját kivitelezésében . Ennek keretében további 5,612 km hosszan új kopóréteg építésére kerül sor a nyár és kora őszi időszak folyamán .
A Magyar Közút NZrt . saját megrendelésére végzett útfelújítási terve
www . bacskiskun . hu • www . facebook . com / bacskiskunamimegyenk • info @ bacskiskun . hu

TOP HÍREK

Az elmúlt hónapokban jó néhány fejlesztés elindulásának lehettünk tanúi megyeszerte . Ezekhez támogatást a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat koordinálásában , az úgynevezett Terület- és Településfejlesztési Operatív Program ( TOP ) biztosít . Bács-Kiskunban az országban egyedülálló a megyei önkormányzat és a települések együttműködése , mivel már a kezdeti szakasztól közös volt a tervezés , majd a megvalósítás is .
A megyei önkormányzat aktívan közreműködik a projektek szakmai támogatásában , hatékony segítséget nyújt a pályázatok gördülékeny lebonyolításában . Ezt a folyamatot segítette Rideg László elnök 10 megyejáró körútja is , melynek során a polgármesterekkel tekintette át az aktuális feladatokat . A lakosok legnagyobb örömére pedig a beruházások némelyike már el is készült .
*** Felújított egészségház Rémen A település központjában lévő épületben kapott helyet a fogorvosi és védőnői szolgálat , melyet az utóbbi hónapokban kemény és odaadó munkával varázsoltak újjá . A renoválás keretén belül elkészült az akadálymentesítés , kiépült a mozgáskorlátozott WC , kicserélték a burkolatot és a nyílászárókat , valamint az épületet újrafestették és az ellátáshoz szükséges eszközöket is beszerezték .
*** Nagy nap Petőfiszállás életében Hamarosan vadonatúj óvoda fog épülni a településen , melynek alapkövét rakták le márciusban ünnepélyes keretek között . Jövőre a gyermekek már egy olyan óvoda falai közt kapják meg mindazt az élményt , ami életük végéig köti majd őket az anyanyelvhez , a szülőföldhöz és a településhez . A helységek és a gondozás körülményei mind a hazai , mind az Európai Uniós követelményeknek maximálisan megfelelnek .
*** Belvízmentesen Bácsbokodon Az 1970-es években kialakított belvízelvezető rendszeren a megépítése óta most először történt ilyen mértékű felújítás , összesen 1377 méteren . A lakosság is megismerkedhetett a vízvisszatartás fontosságával és az elkészült belvízrendszer fenntartásával .
FOTÓ : BÁCS-MEGYEHÁZA