Bács-Megyeháza 2017. június junius_nyomdaba | Page 5

2017 . június Érték . élmény , egészség 5 . oldal

Asztrik érsek nyomában

ASTRICEUM ÉRSEKI MÚZEUM KALOCSA
A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye több éven át tartó programja keretében egységében megújul Kalocsa barokk érseki központja . Első állomásként 2017 . március 15-től látogatható a Nagyboldogaszszony Érseki Főszékesegyház és megnyitotta kapuit a Főszékesegyházzal szemben álló egykori Kanonokház , mely átalakítása és bővítése után helyet adott az ASTRICEUM Érseki Múzeum számára .
Kalocsa
A múzeum történeti épületszárnyát gróf Patachich Ádám érsek 1779 . évben építtette , az uralkodó Mária Terézia rendelkezése alapján . Az egyemeletes késő barokk stílusú , kontyolt nyeregtetős kanonokház két házrészt foglal magába , eredetileg két kanonok lakta . Innen az elnevezés , ezért hívják ikerkanonokháznak . A helyreállított épület tükörszimmetrikus , középtengelye a homlokzatokon is jól lekövethető , két kapuzata önálló postacímmel is rendelkezett . A kanonokok számára lakóhelyként szolgált , de hivatali ügyeiket is itt intézték .
A gyönyörű műemlék ház a XX . századi hányattatásai és méltatlan sorsa után végre megújulhatott , kiteljesedett és elnyerte méltó funkcióját . 2017-től az Érsekség legkorszerűbb és legnagyobb intézményeként működik , múzeumként helyet adva az érseki kincstár tárgyainak és jelen pillanatban a bővítmény szintjein időszaki kiállításainak .
Az Érsekség célja , hogy a Főszékesegyház belső terében és a Szentháromság téren végzett feltárás térbeli bemutatásával , a régészeti leletek ASTRICEUM Érseki Múzeumban való kiállításával az 1000 éves egyházi központ múltját , kulturális és épített értékeit , tárgyi emlékeit megismertesse . Jelenleg az épület csaknem 2000 négyzetméter területen várja látogatóit . Állandó tárlata az érsekség liturgikus műkincseivel kápráztat el a történeti épületszárnyban , a grandiózus bővítményszárny pedig az ’ 56-os események 60 . évfordulójára emlékező , „ Devictus Vincit ” – A legyőzött győz című nyitókiállítását követően Szekeres Erzsébet liturgikus témájú textiljeinek ad helyet június 26-ig . Ekkor ugyanis újra meglepetéssel szolgál vendégeinek a múzeum , megnyílik az „ Ars Sacra - Ars Liturgica ” című , művészet a liturgiában tárgyú kiállítás . Érdemes az épület történelmi és új falai között járva tekintetünket végighordozni az évszázados falakon , majd
engedni , hogy elkápráztasson minket a gondosan megtervezett látvány . A bővítményszárny anyagai komponált rendbe illeszkedve üzenik a látogatónak az időtállóságot , az igényességet , a méltóságot . Bekukkanthatunk az érseki kert fái közé a panorámaliftből , a szoborkertben pedig örömmel üdvözölhetjük a Főszékesegyház tornyainak tükröződését az üvegfelületeken .
Az új látnivaló Astriceum Érseki Múzeum elnevezése utal a nagyívű programra , mely az „ ASZTRIK érsek nyomában ” - A kalocsai Érsekség történelmi múltjának emlékei , épített öröksége az Árpádkortól napjainkig - A kalocsai Főszékesegyház felújítása és régészeti feltárása nyomán ” címet viseli . A Szent István által megalapított , Asztrik , Kalocsa első érseke által vezetett érsekség , mint egyházmegyei központ , csupán néhány év széküresedés kihagyásával , 1002-1005 óta jogfolytonos . A történelmi korok emlékei , a feltáruló 1000 éves múlt leletei 2018-tól lesznek láthatóak ebben a múzeumban .
2017-ben a méltán híres műkincsgyűjtemény tekinthető meg Kalocsa új , megyénkben biztosan , de állítható , hogy országunkban is egyedi bemutató helyén , az ASTRICEUM Érseki Múzeumban .

Nagy hangsúly a kerékpáros

fejlesztéseken KÉT FOLYÓ KÖZT - KÉT KERÉKEN

Aki az egészséges és aktív életmód eléréséhez a kerékpározást választja , jól dönt , amikor Bács-Kiskunt veszi célba . A Duna-Tisza köze ugyanis remek terep a bringásoknak , hiszen kifejezetten jó adottságokkal rendelkezik .
Egyrészt nincsenek nagy szintkülönbségek , tehát gyerekekkel is bátran útnak indulhatunk , másrészt túránk során a végtelen messzeségbe ellátunk , tehát miközben a táj szépségében gyönyörködünk , nem érhet bennünket meglepetés .
A térségben közel 400 km hosszú kiépített kerékpárút található , s az országban egyedülálló módon 3 EuroVelo túraútvonal is érinti a megyét . A kerékpárosok számára nem csupán ezek használhatók jól , hanem az alacsony forgalmú közutak és jól kerékpározható földutak is . A kerékpárutak és a kerékpározásra alkalmas kisforgalmú mellékutak azonban egyelőre nem egymással összefüggő módon , hanem a helyi kezdeményezések eredményeképpen fejlődnek , s így a megye kerékpárútjait szakaszosság jellemzi .
Szükség van tehát egy , a különálló kerékpárutakat összekötő , azok hálózatát - a turizmus igényeihez igazodva - létrehozó projekt megtervezésére és következetes megvalósítására . Ennek érdekében a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzatnál szakmai munkacsoport jött létre a megyei kerékpáros életet meghatározó civil egyesületek részvételével .
A közös munkában országos kerékpáros szervezetek képviselői is részt vesznek , és meghívást kapnak a Magyar Közút Nonprofit Zrt . szakemberei is . A munkacsoport célja a kerékpáros
Település
Hosszúság ( méter )
A Települési Opertív Programban eddig kihirdetett nyertes pályázatok
szervezetek összefogása , az információ-áramlás biztosítása , a fejlesztési javaslatok megfogalmazása . Tervben van egy turisztikai célú kerékpáros hálózatfejlesztési program elkészítése is , amely az országos célokhoz is kapcsolódik . A megyei területfejlesztési forrásokból a 2014-2020-as fejlesztési ciklusban a tervek szerint Bács-Kiskunban közel 60 km új kerékpárút épül meg , az első projektek szerződéskötése a napokban zajlik .
MH

A varázslatos Veránka tovább él a művészetben

Május 20-án került sor a több évtizedes múltra visszatekintő , Veránkai Alkotótábor értékeiből rendezett tárlat megnyitójára . A kiállításnak a kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központ adott otthont .
A Veránka-szigeti turista- és üdülőközpontban készült és műteremben továbbfejlesztett munkákat lehetett , Kiskőrösön megtekinteni .
„ A tábor helyszínén nem változtattunk , mivel Veránka érintetlen szépsége , a háborítatlan őstermészet , a végtelen csend nem csak a művészi vénával megáldott embereket indítja meg , hanem az átlagembert is elvarázsolja .” – mondta megnyitójában Rideg László , a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke . A 2016 www . bacskiskun . hu • www . facebook . com / bacskiskunamimegyenk • info @ bacskiskun . hu
Veránka
szeptemberi művésztelep a „ modus vivendi ” mottót kapta , amely az ember és a természet békés egymás mellett élését hangsúlyozza ki , ahol nem csak festők , hanem grafikusok és szobrászok is részt vettek . Három külföldi művész is elfogadta az önkormányzat meghívását , akik Ukrajnából , Olaszországból és Németországból érkeztek a csodás helyszínre .
A művészek a határainkon túlra is hírét viszik a térségnek és az alkotótábornak , s a megyei önkormányzat nemzetközi kapcsolatai is színesednek ezáltal . A tábor vezetője ez alkalommal először Babucsikné Zeikfalvy Anna grafikusművész volt .
A megyei önkormányzatnak már nem tartozik a kötelező feladatai közé , mégis fontosnak tartja , immáron 21 . éve , hogy támogassa az alkotó tábor megrendezését , melyre az idei évben is sor kerül majd .